2013. április 18., csütörtök

Türkizkék színátmenetes pulcsi angorából.



A pulcsi megkötését haladóknak ajánlom, úgy is fogom leírni, remélem félszavakból is értjük egymást. :)

Méretét tekintve ahogy azt tőlem már megszokhattátok szintén nagyon rugalmas a patentmintás derékrésznek és a bő felső résznek köszönhetően, csak másképp áll egy vékony testalkaton mint egy teltebben. De mindkettőn jól mutat! :)
Az ujj kialakítása háromnegyedes méretnek felel meg, ettől tetszőlegesen eltérhettek.

A pontos méreteket, lásd lenti ábrák a bejegyzés aljában.






Minták:

Többnyire sima kötés.
Patentminta: két sima két fordított.
Szaporítás: egy sima szemet kétszer kötünk le egyszer elölről egyszer hátulról szúrunk bele.


A pulóvert egybe kötöttem, szó szerint, csak a két úja van varrva. Több tűvel is dolgoztam mivel több részre is bontottam a munkafázisok előrehaladtával és így segédtűkre volt szükségem, ez egyes esetekben kiváltható ha lekötjük az egyes részeket és utólag felszedjük a szemeket, például a derékrésznél.





Angora Gold Batik a Fonalparadicsomból


Két Türkízkék - fehér színátmenetes gombolyagból készült, összességében 200 g; 1 100 m.  3,5- tűkkel dolgoztam de 4-est is elbír.
Egy csomag Angora Gold Batik négy gombolyagot tartalmaz, megvásárolható a Fonalparadicsom webáruházban jelenleg további 12 csodás színárnyalatban kapható.





Kezdés: 

Nyaknál kezdtem 144 szemmel patentmintával, négy egyenlő részre osztva a szemeket  (4x36) rögtön az első sortól elkezdtem a szaporítást a V nyak kialakítása érdekében. Körbe kötöttem így minden második sorban szaporítottam. Amennyiben  nem körbe kötöd, a hátsó részen ajánlom az összevarrást és egy egy szélszemmel többet a leírásban megadott szem számhoz képest az összevarrás miatt. A leírt módon 24 sort kötöttem patentmintával, majd folytattam sima kötéssel további 44 sort, teljesen eseménytelenül. (sok szem) Elérkeztem a kívánt hosszúsághoz és elkezdtem a derék rész kialakítását. (első szakasz vége) Kettőbe bontottam a munkát jobb és bal fele a pulóvernek, egyikkel tovább dolgoztam másikat segédtűre át vettem.
Hogy könnyebben megértsétek készítettem egy ábrát a bejegyzés aljában megtalálod, jelöltem rajta az egyes szakaszokat.



Mindkét felét teljesen szimetrikusan kötöttem az alábbiak szerint:



Imár csak egy helyen kell szaporítani középen az ujj résznél, a két szélen minden sorban elhagyunk két két szemet a derékrészhez (én segédtűre vettem, de leköthető majd a derék részhez felszedhetőek a szemek).

36 sort kötöttem így, és elérkeztem az ujj bő részének a hosszához. (második szakasz vége)
Ismét kettőbe bontottam a munkát és kipótoltam a hiányzó részt úgy, hogy minden sor végén elhagytam a két két szemet mindkét felén. Így kialakul a téglalap forma, átlósan kötve ami igen mutatós a színátmenetes fonalból kötve. (harmadik szakasz)

 Ha mindkét felével végeztünk az újának, tetszőleges szemszámból kialakítjuk a kézelőjét.
Én 80 szemből, a szemek sima összekötésével alakítottam ki 50 szemre, így kötöttem meg patentmintával 52 sorban. Majd ugyanezt megkötjük a másik oldalon is.


Derékrész kialakítása:



El döntjük milyen széles derékrészre van szükségünk (összeköthetünk szemeket, vehetünk fel szemeket ahogy tetszik) a maradék részt lekötjük, ez lesz az úja.

Vagy ha eleve lekötöttük a szemeket a sorok végén akkor tetszőleges szélességben tetszőleges szemszámban felvesszük a derékrészhez szükséges szemeket.

Én 108 szemmel dolgoztam, 50 sort kötöttem patentmintával szintén egybe kötve.
Ennél kevesebb is elég vékony nők esetében, de a patentminta rendkívül rugalmas így nagyot nem lehet tévedni! :) A széle a hosszával fordított arányosan mozog a testalkathoz idomulva.

Jó munkát lányok! :)

Gyöngyvér



Méretek.


Az egyes szakaszok a munka folyamán.

Az egyes szakaszban: egybe van a munka körbe kötjük.
A kettes szakaszban: két részre bonjuk külön elkészítjük az egyik és a másik oldalát
A hármas szakaszban: már két két rész van oldalanként külön- külön





2013. április 15., hétfő

Köszönöm lányok!


Kedves lányok!



Szeretnék köszönetet mondani nektek, két hónapja indítottam a  blogomat és ma elértük a 10 000 -ik oldal megnyitást. Több mint 10 országból követitek munkásságom Kanadától - Olaszországig, mennyire igaz az a mondás, hogy mindenhol van egy magyar! :)


Hamarosan a közösségi oldalunkon is elérjük a 2 000 -es számot, a legnépszerűbb megosztásom több mint 210 000 látták, a Kössünk lányok csoportban meg már túl léptük az 550-főt. Több száz fotót töltöttetek fel alkotásaitokról! Ennyi szorgos kéz egy helyen! :)

KÖSZÖNÖM! 

Gyöngyvér

2013. április 14., vasárnap

Kössünk poncsót!

Kötött piros kislány poncsó csavart mintával.
Mint mindennek ezeknek a poncsóknak is története van.

Akár úgy is kezdhetném a történetet, hogy egyszer volt hol nem volt az Oszoly hegyen is túl a Dera patak partján ....

A kis piros poncsó volt az első a lányom 4 éves
volt mikor kötöttem, hamarosan 12 éves lesz és még mindig a kedvence és még mindig hordja. :) Aztán magamnak is megkötöttem nagyban, idejét sem tudom mikor és még mindig a kedvencem és még mindig hordom! :) A lila poncsót kedves ismerősöm kötötte meg az én poncsóm mintájára.

Kötött tavaszi poncsó csavart mintával.
A leírást a nagyra adom meg, mindkét felhasznált anyag kapott paraméterekkel.
A poncsót úgy terveztem, hogy könnyedén megköthető legyen bármilyen méretben. a hosszát tetszés szerint határozhatjuk meg azzal meghatározva a méretét, bőségét. Formája miatt a mérete is univerzális, hordható s-xl-ig minden termetre.

Bármilyen más fonalból is megköthető, a fonal választásánál arra kell figyelni mire szeretnénk használni és nem utolsó sorban milyen évszakban.
Bátran kísérletezzetek lányok. :)




Kötött csavart mintás poncsó.

Felhasznált anyag: 

Red Hear LISA 50 g, 125 m, 
4 tűvel kötöttem

A fonalat anno egyik nagy bevásárló központban vásároltam, beleszerettem a színébe.
Közel 60 dk. került felhasználásra.


A poncsó igen jól mutat szoknyának is használva.
Jó a tartása, az anyaga elnyűhetetlen, tömör, hidegebb időkben is meleg, őszi viseletnek is melegen ajánlom! :)





Csavart mintás kötött poncsó.
Méretek: 

hossza: átlók nyaktól az aljáig 72 cm
Egy cikk felső szélessége: 36 szem 12-18 cm (a patentminta összerúg) a poncsó négy cikkből áll
Egy cikk alsó szélessége:  200 szem 66-96 (a patentminta összerúg) a poncsó négy cikkből áll

Tetszés szerint változtatható, a minta ismétlődik.

Lentebb részletes leírást találsz a lila poncsó elkészítéséről mely teljes mértékben megegyezik ennek a poncsónak az elkészítésével, a különbségek az alkalmazott anyagok különbözőségéből adódnak.


Csavart minta kislány poncsóhoz.

A piros poncsónál sajnos már nem tudom megadni a fonal paramétereit, nagyon vékony fonalból készül, 2,5 tűvel kötöttem. Többször vádolták már azzal a munkámat, hogy gépi kötés! :)))
A nyakrésznél több a patentminta így vissza hajtva magas nyakkal is használható, a mintában mintánként növeltem a csavarások számát fokozva a minta látványosságát. Az alja rojttal díszítve, de rojt nélkül is látványos ahogy fodrozódik az alja. 





Tavaszi poncsó csavart mintával.
Tavaszi poncsó csavart mintával.

Tervezte: Erdei Gyöngyvér
Kötötte: Balogh Anna


Felhasznált anyag:

Halvány lila  vékony zsenilia, májva színhez áll legközelebb. Minden amit a fonalról tudni lehet megtalálható a linken, beszerezhető a Fonalparadicsomból, amíg a készlet tart. Jelenleg akciós áron kapható.
A fonal vékony, puha, mikroszálas, csak kézzel mosható, lenge tavaszias állagot kölcsönöz a poncsónak.
Egy csomagban 8 gombolyag van, a megadott mérethez 6 gombolyag került felhasználásra. (50 g, 100 m)
Egy csomagból akár nagyobbra is köthető, magas hosszú karú hölgyek számára. De akár kiegészítőként sapka is készíthető a megmaradt gombolyagokból. És lazán kijön egy csomagból két poncsó is kisebb méretben kislány testvérpároknak.

Méretek: 
Zsenilia, csavart mintás kötött poncsó.

hossza: átlók nyaktól az aljáig 64 cm
Egy cikk felső szélessége: 36 szem 15 cm a poncsó négy cikkből áll
Egy cikk alsó szélessége:  200 szem 70 cm a poncsó négy cikkből áll
csak enyhén rúg össze, gyönyörűen kirajzolódik a minta, kifejezetten látványos a fény árnyék játéka a mintán ami viselés közben még tovább fokozódik a mozgásba lévén az anyag. :)




Szaporítás.

A minta rugalmas, patentminta az alapja, mintából kiindulva sem a befektetett munkával sem az anyaggal nem fukarkodtam...

Patent minta: kettő sima kettő fordított

Szaporítás: A szem elejébe és hátuljába 1-1 szemet kötünk, így plusz egy szemet kapunk.
Azt, hogy a szaporított szem sima vagy fordított legyen, azt a patentmintához kell igazítani.

Ahol csavarásos minta is van ott az újonnan kialakult oszloppal csatlakozunk a többihez, vagyis ha éppen csavarásos sort kötünk és a szélén megvan a szükséges hat szem a mintához akkor csavarunk, csatlakozva a többi oszlop mintájához.




Csavart minta, alap minta:
Csavart minta

Alap minta: hat szem, kettő sima, kettő fordított, kettő sima. Patentmintából kialakítva, minden hatodik sorban csavarás. 3-3 szemet keresztezünk egymással, megőrizve a patentmintát, de a csavart minta kötése alatt simán is köthetjük a csavart szemeket ha úgy könnyebbnek találjuk.

Minta összeállítása: jelképesen két oszlopra bontom a mintát egy egy oszlop hat szemből áll amit csavarunk, lásd alap csavart minta és két fordított szem választja el őket. A mellékelt fotón szépen kirajzolódik a minta.

első szakasz:16 sor patent minta

második szakasz: az első oszlopban csavarás a második oszlopban a patentmintát kötjük tovább, a csavarást háromszor alkalmazzuk, majd megismételjük az első szakaszt az az 16 sor patentmintát.

harmadik szakasz: az első oszlopot patentmintával kötjük a második oszlopban csavarás, háromszor alkalmazzuk. majd ismét első szakasz az az 16 sor patentminta. És ezt ismételjük míg el nem érjük a kívánt méretet. 

A minta rendkívül egyszerű, bár leírva bonyolultnak tűnhet elsőre, ha megnézitek a mintáról készített képet még leírásra se lesz szükségetek. :)

Kezdés:
Kezdés fentről.
A munkát 144 szem plusz egy egy szélszem,  fentről kezdjük patentmintával kötünk négy sort, javasolt vékonyabb tűvel, hogy minél jobb legyen a nyakrész tartása. Négy egyenlő cikkre osztjuk a munkát és kezdhetjük a szaporítást.
Körbe is köthetjük a poncsót akkor a varrással és a szélszemekkel sem kell bíbelődni! :)

A kevésbé rutinosak kedvéért megadom a szemleosztást is:
egy sima szélszem, a második simából szaporítunk 34 szem patentminta 35 sima szem szaporítunk ( ez volt az első cikk 36 szem) következő sima szemből szaporítunk 34 szem patentminta a 35 szem sima ismét szaporítunk (ez volt a második cikk) következő szem simából ismét szaporítunk 34 szem patentminta a 35 szem sima és szaporítunk (ez volt a harmadik cikk) következő sima szem szaporítás 34 szem patentminta sima szem szaporítás egy sima szélszem. (ezzel megvan a negyedik cikk is) A sima szélszemeknél varjuk majd össze a munkát.


Befejezés.

Befejezés: 
Ha elértük a kívánt méretet (vegyétek figyelembe, hogy a fodros záró rész még 4 cm) az oszlopokat egy egy csavarással zárjuk majd fordított kötéssel folytatjuk először azt az oszlopot amelyben távolabb esik a csavart minta, majd hat sor után csavarással lezárjuk a másik oszlopot is.  Egy sor fordított kötés után lekötjük a poncsót.

Jó munkát lányok! :)

Gyöngyvér

2013. április 10., szerda

Kendő parádé a Kössünk lányok közösségi oldalán!




Kötött Kendők, stólák, vállmelegítők, csipkecsodák, színátmenetes varázslatos alkotások, parádéznak ma nálunk a Kössünk lányok közösségi oldalán, a Kössünk lányok csoport tagjainak munkáiból, egész nap megy a parádé, holnap a ma bemutatott alkotásokból lehet szavazásra ajánlani és szavazni. Ne hagyjátok ki!  :)






Holnap szavazás!

A nyertes alkotás alkotója egy csomag selyem fonalat kap nyereményül a Fonalparadicsom 
jóvoltából! :)







Néhány alkotás kedvcsinálónak a teljesség igénye nélkül!

Érdemes megnézni az eddig bemutatott és az ezután következő munkákat is!  Tartsatok velünk ti is!        




































Ha kedvet kaptál az alkotáshoz csatlakozz te is a Kössünk lányok csoporthoz! :)

Gyöngyvér

2013. április 3., szerda

Baba sapka és sál csavart mintával.

Baba sapka és sál csavart mintával.

A díjnyertes sapka sál Éva összeállításában amit oly sokan kértetek, íme a részletes leírás.

Felhasznált anyag:

Anyag: ICE yarns Soft Baby baba fonal fehér és babarózsaszín a Fonalparadicsomból.

60% Acrylic 40% Polyamide 

50 gr. 175 m.

A sapka és sál együttesen kettő gombolyag fonalból az az 100 g baba fonalból készült.

Kötőtűk: sapkához 3-as , sálhoz 3,5 .



Minták: csőkötés, patent, csavart és bordás.

Csőkötés:1 sima,1 szemet fordítottan leemelünk úgy, hogy a fonal a munka előtt van, majd ismét 1 sima 1 leemelés......végig a soron.Második sor:a lekötött szemet fordítottan leemeljük,a leemelt szemet pedig simán lekötjük. 
Patent:1 sima 1 fordított váltakozik.
Csavarás:a minta 12 szemből áll,1 sima,1 fordított váltakozik.
Bordás minta:4 sor sima (színén sima,visszáján fordított sorok):4 sor fordított (színén fordított visszáján sima sorok) váltakozása.
A kisebb sapka szemeket zárójelben írom.
Kívánt hosszúságban 6 sor patentmintával zárjuk a sálat.
A visszáján fedetten kötünk,ahogy a szemek adják.
A visszáján fedetten kötünk,ahogy a szemek adják.



Nagyon rugalmas lesz így a sapka széle.


A 13. sorban csavarunk,ami a következő minta első sora.Kivétel az első csavarás,amit a 7. sorban készítünk.



Sapka elkészítésének  leírása:

Kezdés: Szélszem,6 (5) szem sima a bordás mintának, 12 szem a csavart mintának,12 (10) szem sima a bordás mintának, majd ismét 12 szem a csavarásnak.............Összesen 5 csavart mintának kell lenni,6 (5) sima és szélszem a vége.
A 7. sorban elkészítjük az első csavarást .
4. (3) csavarás után elkezdjük a fogyasztást: a csavart minta mindkét oldalán 2-2 szemet összekötünk a bordás mintából minden második sorban. A csavarás sorában nem fogyasztunk. 


nagyobb méret 120 + 2 szélszem, kisebb méret 110 + 2 szélszem. (35 cm fejkörfogat, alap helyzetben a nagyobb méret, sapka magassága: 17 cm)

A felszedett szemekből 2 sort kötünk csőkötéssel, majd 6 sort patent mintával.

Amikor elfogytak a bordás minta szemek következőképen folytatjuk a fogyasztást: 2-2 szemet összekötünk végig a soron. Következő sor sima,majd megint 2-2 szemet összekötünk.ezt addig folytatjuk,még a szemek száma 10 alá csökken.
Akkor befejezzük,összehorgoljuk,vagy összevarrjuk.



Sál elkészítésének leírása: 



46 + 2 szélszem, majd 6 sor patent kötés után folytatjuk a mintát.
Szélszem 12 szem csavart minta 24 szem bordás,majd 12 szem csavart minta szélszem.
A két gombolyagból a sapka megkötését követően 80 cm hosszú sálat (23 csavarás) tudtunk kötni a sál szélessége 15 cm.   
  

Vastagabb fonalból megkötve felnőtt méretnek is elegendő a leírt minta.


Jó munkát lányok! :)

2013. április 2., kedd

Kötött kislány poncsó sapival tavaszra!


A poncsó és a hozzá illő sapi a képen látható  5 éves kislánynak készült, lezser, kellemes tavaszi viselet,

hűvösebb időkre. 
És még sok éven át hordható lesz számára méreteit tekintve, jó nagy. :)
A poncsót úgy terveztem, hogy több szezonon át viselhesse és akár szabadtéri játék közben is kényelmes viselet legyen, részletek a leírásban.

Méretek: 
nyaktól mérve 48 cm , alsó részen plusz a rojt hossza.

Felhasznált fonal: kevert 50% gyapjú, 50 % akril
poncsó 300 g


Tűméret: 3, közepesen vastag száll, 200 m/50 g -os fonallal

Az eredeti munkát leírtam mert napi szinten keresitek rajtam a leírást, a leírás alapján jómagam is újrakötöm Angora gold batik vidám színátmenetes  fonalból és ha megvagyok közzéteszem a kapott paramétereket. :)

Minták: 
patentminta: kettő sima kettő fordított

Csíkok: három sor sima, három sor fordított

Szaporítás: a szaporítani kívánt részen a szemeket kétszer kötjük le úgy, hogy elölről és hátulról is beleszúrunk és lekötjük a szemet.
Az így szaporított szemeket a mintához igazítva simán vagy fordítottan kötjük a többi szemhez igazítva.

A poncsó könnyedén megköthető tetszőleges méretben az alap leírásból kiindulva.

Poncsó leírás:

A poncsót fentről kezdtem, akár körbe is köthető.
128 kezdő szem szám, nyolc sor patentminta kettő sima kettő fordított plusz szélszemek az összevarráshoz.
Leosztás négy egyenlő részre 4x32 szem plusz egy -egy szélszem.
Soronként két két szemet szaporítunk minden részben, a kendő négy egyforma cikkből áll, visszáján úgy kötjük a szemeket ahogy vannak.
Szélszem, az első szemet kétszer kötjük le, 30 szem sima a 31-ik szemet is kétszer kötjük le, második cikk szintén: első szemet kétszer kötjük le 30 szem sima szem, 31-ik szemet kétszer kötjük le, harmadik cikk: szintén első szemet kétszer kötjük le, 30 szem sima, 31-ik szemet kétszer kötjük le, negyedik cikk: első szemet kétszer kötjük le 30 szem sima, 32 szemet kétszer kötjük le, egy szélszem.
A fenti leosztás és szaporítás szerint,  25 sor simát kötöttem, majd fojtatva a szaporítást a csíkos részt 14 szer megismételve három sor fordított- három sor sima, három sor fordítottal zárjuk a mintát. (összesen 15 fordított csík) 26 sor simát kötöttem még majd hat sor patentmintával zártam a poncsót.

Összeségében 146 sort kötöttünk a kezdő szem szám plusz szaporításokkal együtt cikkenként: 178 szemmel zárunk. (plusz egy egy szélszem)


Összeállítás: a varrás a hátoldalra kerül. Kislányoknál a középső részt (középső egyharmadot) össze szoktam varrni, (a varrás rejtve marad nem látható) hogy játszás közben ne lógjon a gyereken a poncsó így olyan mint egy bő pulóver, mindig követi a testvonalát. pl. ha lehajol nem léphet rá ami nem egy hátrány önfeledt játék közben! : )

Rojtokkal díszítettem, akár el is maradhat, úgy is nagyon mutatós darab lesz a poncsó.
Az összevarrt részen, csak egy sor rojtot tettem, majd ahol szétválik az első és a hátsó rész oldalanként kerültek fel a rojtok.

A kézfejnél nem tettem rojtokat ne legyen zavaró ez főleg akkor érdekes ha a gyereknek végig éri a karját a poncsó, ha rövidebbre kötjük vagy nagyobb gyereknek, nyugodtan végig lehet díszíteni rojtokkal.

A poncsót ha kisebben szeretnénk megkötni arányosan kevesebb sort kössünk az alsó és felső sima részből és a csíkos részből. Ugyan így járjunk el ha nagyobb méretben szeretnénk megkötni. :)




Sapi leírás:

A sapka is könnyedén megköthető a kívánt méretben a leírás alapján, az arányokat követve tetszőleges méretben.

A sapka tavaszra átmeneti sapkának kiválóan alkalmas nem csak kislányoknak! :)

120 szemmel kezdtem, plusz egy egy szélszem, 13 sor patentmintát kötöttem, kettő sima, kettő fordított.
Majd két sor simát kötöttem a harmadik sorban minden második szemet kétszer kötöttem le így 180 szemmel plusz egy egy szélszem kötjük tovább a sapkának a második csíkos szakaszát.
Három sor sima, három sor fordított ötször megismételve, összesen 30 sor a középső szakasz majd kezdjük az apasztást.





Hat egyenlő részre osztjuk a szemeket  (30-30 szem) és a cikkek szélén két két sima szemet összekötünk.

Egy szélszem, az első kettő szemet simán összekötjük, 24 szemet simán kötünk, két szemet simán összekötünk ezt megismételjük még ötször, szélszem.
Addig kötünk míg a sapka harmadik szakasza leapad, 28 sor után marad 14 szem, simán kötünk 20 sort a sapka csúcs díszének kialakításához, mely maradhat szabadon vagy bogra köthetjük, mindkét esetben jópofa dísze a sapinak.

Jó munkát lányok! :)