Hullámos mintás sál.
A képen látható sál közepes vastagságú egyszínű anyagból készült, de bármilyen fonalból megköthető. Tetszőleges színben, méretben.
Főbb paraméterek:
hossza: 190 cm
szélessége: 25 cm, 5 minta plusz a szélszemek.
Hullámos minta:
10-el osztható szemmel plusz szélszámok.
esetünkben a sál öt mintával és szegélyekkel készült az alábbiak szerint. (50 szem a minta, 2-2 szem a szegély és 1-1 szélszem, összesen 56 szem)
A minta egy sor minta kötésből áll a munka visszáján fordítottan kötünk. Ezt ismételjük a kívánt hossz eléréséig.
1 szélszem, 1 sima 1 fordított (szegély) 1 sima 1 ráhajtás, 3 sima, 3 szemet összekötünk*, 3 sima, 1 ráhajtás, (minta) ezt ismételjük esetünkben még négyszer, 1 sima, 1 fordított, 1 sima, (szegély)1 szélszem.
* három szem összekötése, hogy szép legyen az első 2 szemet átvesszük úgy hogy a második szemtől együtt vesszük át a 2 szemet, majd a harmadik szemmel simán összekötjük, az eredménye hogy a középső szem kerül felül és így egy sima szem sort kapunk függőlegesen az apasztásból, párhuzamot a szaporításnál kötött sima szemmel miközben jobbról és balról is átlósan mennek a szemek hullámos mintát alkotva.
Az eredeti mintában, akár így is elkészíthetjük a sálat az első szemet leemeljük, a következő kettőt simán összekötjük, majd a leemelt szemet is átemeljük rajta, így is tetszetős mintát kapunk.
Aki szereti a rojtot, tehet a hullámok csúcsára, de rojtok nélkül is igen mutatós a munka hullámos széle.
És végezetül essen pár szó modellünkről is.
Emi 10 éves újfundlandi kislány, mindenre kapható, imádja a gyerekeket, szeret lustálkodni, csavarogni. Mindenevő, beleértve a kertben termő szedertől a dióig mindent, kedveli a házi kosztot. Egy tányérból eszik a madarakkal, a macskát néha sportszerűen meg kergeti, villámgyorsan tud futni és bizony ha éppen a lábtörlőn lustizik át kell lépni.