Kézzel kötött csavart mintás kislányruha. |
Mivel ahogy azt tőlem már megszokhattátok ezt is fentről kezdtem és még van félretéve fonalam így ennek semmi akadálya. Az utolsó sort visszabontom és ott folytatom ahol abbahagytam. A felsőrész bő volt rajta az eredeti formában, most szépen kitölti így még nagylányosabb is, így is teljes összhangban van a ruha formájával. Fehér pamut fonalból kötöttem közel 600 g bő szoknyája sok anyagot igényel, és sokkal látványosabb ha súlya is van a fonalnak, sokkal jobb az esése is a szoknyának. Kevesebb szemmel is megköthető a szoknyarész ha kevesebb fonalat szeretnénk felhasználni. Azóta már viszkóz fonalból is megkötöttük, hasonlóan mutatós, szép az esése, azonos mennyiségű fonalat vett fel. Most sötétkékben készül iskolakezdésre. :) De meggyőződésem, hogy bármilyen színben jól mutat. A ruha nyáron is hordható önmagában, de nagyon jól mutat alá öltözve is, akár rövid, akár hosszú újjal.
Ahogy ezt már tőlem megszokhattátok ezt a ruhát is fentről kezdtem majd egybevéve az elejét és a hátát körbe kötöttem, varrás nélkül készült a ruha így ahogy nő a gyerek az alját utána köthetjük! :)
Csavart mintás kötött kislányruha, bő szoknyával. |
felsőrész válltól derékig maga a csavart minta 30 cm, szoknyarész 40 cm. A ruha hossza 70 cm.
mellbőség: 35 cm (70 cm körbe)
Az arányok figyelembevételével, bármilyen méretben megköthető.
Jól mutatna ha rövidebbre vesszük a csavart részt és már mell alatt elkezdjük a bővítést, főleg kisebb babákon. :)
A ruhának egy baba változatát már megkötöttem, kötényruha formájában, nemsokára annak a leírását is megosztom.
Csavart oszlop, szaporítás, sima oszlop kialakítása. |
3-3 szemes csavarás hat soronként, (nyolcat is elbír ha kevesebbet szeretnénk csavarni) a csavarások között szintén hat fordított szem. Kinek hogy esik kézre, akár jobbról, akár balról is lehet csavarni a lényeg, hogy egységes legyen! :)
A válltól számolva 13 csavarást kötünk. A 13-ik csavarás után a 6 sima szemet 10-re felszaporítjuk a második-harmadik-negyedik és ötödik szemet kétszer kötjük le egyszer elölről, egyszer hátulról szúrunk a szembe, ezeket az oszlopokat végig 10 sima szemmel kötjük. Tovább a szoknyarész kialakításában leírtak szerint dolgozunk.
Vállrész, nyakkivágás, karöltő kialakítása:
Az eleje és a háta egyformára van kötve, előbb megkötjük az egyik felét hónaljig, majd a vállánál felszedjük a szemeket és másik irányba megkötjük a másik részt, ha megvagyunk össze kötjük a két részt egy tűre és körbe kötjük a ruhát. Vagy külön külön megkötjük az elejét és a hátulját majd egybevarrjuk, ez esetbe gondoljunk a szélszemekre is.
A nyakrészt és a karöltőket egyszerűen körbehorgoltam a jobb tartás érdekében.
A vállat 24 szemmel kezdtem. (ez kétszer megismételjük majd másik irányba is megkötjük, vagy négyszer kezdjük meg ha külön kötjük meg az elejét és a hátulját)
3 fordított, 6 sima (csavart oszlop) hat fordított, hat sima (csavart oszlop) 3 fordított ( a széleken beleértve a szélszemet is).
Nyak kialakítása. |
Így kerek kivágást kapunk, ha egyszerűsíteni szeretnénk a dolgot a harmadik csavarás előtt egyszerre szaporítsuk ki a 18 + 18 szemet így szögletes kivágást kapunk ami semmit nem vesz el a ruha látványából, ellenben könnyebb elkészíteni! :)
Karöltő kialakítása. |
A karöltőknél avagy a külső részen az ötödik csavarásig egyenesen kötünk, majd a hatodik csavarásig soronként egy fordított szemet, két fordított szemet, majd három sima szemet szaporítva kiegészítjük tehát összesen három fordított szemmel és három sima szemmel a munkát. Így teljes lesz még egy fordított oszlop és megkapjuk az oldalsó csavart oszlop felét, a másik oldaltól pedig a másik felét. A hatodik csavaráshoz már az oldalsó oszlopok is csatlakoznak, egyben van az egész ruha, még hét csavarásnyit kötünk a felső rész kialakításáig derékig.
A fotók segítenek a munkamenet megértésében.
Ha külön kötjük az elejét és a hátulját, nem javaslok még egy oszlopot oldalanként, inkább kössük fordítottan az oldalsó részeket az összeillesztés, varrás miatt.
Szoknyarész kialakítása:
A sima oszlopokat 10 szemmel kötjük végig a szoknya rész teljes hosszán, a fordított oszlopokat az eredeti hat szemről 20 szemre szaporítjuk fel egyenletesen, az oszlop mindkét oldalán, a szélső szemeket kétszer lekötve, egyszer elölről, egyszer hátulról szúrva a szembe. Itt lehet spórolni ha kevesebb szemre szaporítjuk a fordított oszlopokat.
Oszloponként 14 szemet szaporítunk az az hét alkalommal, az első három alkalommal 5 soronként szaporítottam, majd 4 alkalommal 20 soronként.
Összesen 120 sort kötöttem a szoknyarészben a megadott méret eléréséig, ez tetszőleges méret kialakításához kell igazítani, magasabb kislányoknak is elég ez a szemszám, nem szükséges tovább szaporítani elég hosszabbra kötni a szoknyarészt.
Befejezés: kötöttem egy sor simát (a fordított oszlopokat is simán kötöttem) majd a következő sorban simán lekötöttem, így szép tartást kap a ruha alja.
Ha később tovább szeretnénk kötni a ruhát, a sima sort bontsuk vissza és fojtassuk a kötést a kívánt hosszúság eléréséig.
Jó kötést lányok!
Gyöngyvér
Ui: Köszönet a megosztásokért és lájkokért! :)
A sima oszlopokat 10 szemmel kötjük végig a szoknya rész teljes hosszán, a fordított oszlopokat az eredeti hat szemről 20 szemre szaporítjuk fel egyenletesen, az oszlop mindkét oldalán, a szélső szemeket kétszer lekötve, egyszer elölről, egyszer hátulról szúrva a szembe. Itt lehet spórolni ha kevesebb szemre szaporítjuk a fordított oszlopokat.
Befejezés. |
Összesen 120 sort kötöttem a szoknyarészben a megadott méret eléréséig, ez tetszőleges méret kialakításához kell igazítani, magasabb kislányoknak is elég ez a szemszám, nem szükséges tovább szaporítani elég hosszabbra kötni a szoknyarészt.
Befejezés: kötöttem egy sor simát (a fordított oszlopokat is simán kötöttem) majd a következő sorban simán lekötöttem, így szép tartást kap a ruha alja.
Ha később tovább szeretnénk kötni a ruhát, a sima sort bontsuk vissza és fojtassuk a kötést a kívánt hosszúság eléréséig.
Jó kötést lányok!
Gyöngyvér
Ui: Köszönet a megosztásokért és lájkokért! :)